Kókuszház és Elízium – 2.rész: Kömüves workshop

Egy éve történt. 2018 február végén érkeztem el arra a helyre, ami minden képzeletem felülmúlta. az általam Édennek nevezett holisztikus hotelhoz, ami Mexikó Yucatán félszigetén található.
Az írásom azoknak ajánlom, akik mernek nagyot álmodni…

Tíz óra lehetett, mire befejeztük a reggelit. Steve-vel a Cococoncrete projekt (kókuszbeton) vezetőjével az étterem mögött a szélhárfánál találkoztunk. Steve magas, kopasz, szakállas fiatalember. Gyakran látom nevetni, ahogy mindenki mást is itt az Elíziumban. Bemutatkoztam neki. Azt mondta ma a kókuszháznál fogunk dolgozni. Miriam odavezetett. Út közben megmutatta az önkéntesek és a munkások szálláshelyét. Az erdő közepébe mentünk. Kecses járda vezetett egy meglepően nagy bambuszépülethez. – meditációs terem, meséli Miriam csillogó szemekkel. -Halkan haladjunk, óra van éppen. Jobboldat, deszkákból lefektetett padlózaton keresztül a mosdókhoz érünk. Észreveszem, hogy csaptelep helyett művészien kirakott kagylódíszből folyik a víz. Kétséget kizáróan odafigyelnek a részletekre. Földúton, magas fák simogató árnyéka alatt elbandukolunk az erdei konyháig, majd innen párszáz lépés után elérjük a kókuszházat. Félkész állapotban van. A vakolatlan falak elől derékmagasságig, hátul nyakig érnek, 3-3 nagy cölöp ágaskodik ki a sarkokból és középről, ami a bambusztetőt tartja. Az épület elején nagy, félbevágott tojás alakú aranysárga deszkalap lesz majd az ablak. Gondolom magamban.

A bioanyagokból készült kókuszház, azaz gyakorlópálya

Kókuszház és Elízium – 1.rész

Egy éve történt. 2018 február végén érkeztem el arra a helyre, ami minden képzeletem felülmúlta. az általam Édennek nevezett holisztikus hotelhoz, ami Mexikó Yucatán félszigetén található.
Az írásom azoknak ajánlom, akik mernek nagyot álmodni…

Tegnap a bejárati kapuig jutottam el. Spanyolul beszélt hozzám a biztonsági őr úr. Azt vettem ki a szavaiból, hogy Steve, aki a kókuszház projektet vezeti nincs itt, jöjjek vissza másnap reggel. Visszafordultam Bacalarba. A part mentén haladtam. Utoljára Új-Zélandon láttam ehhez hasonló kék vizet. Azúrkéknek hívnám, vagy inkább édenkéknek. Elveszik benne a tekinteted. Nem tudsz más felé nézni, mágnesként vonz a 7 színű lagúna szemet gyönyörködtető látványa.

Háttérben a 7 színű lagúna

Kezdett sötétedni, szálláshely után nézek. Jó lenne a lagúna mellett sátorozni. Lehetőleg egyedül. Ahogy tekerek a város felé, mindenhol le van zárva az út a lagúnához. Elfoglalják a szállodák. Nem értek egyet a koncepcióval. Itt vagyok egy gyönyörű természet alkotta terület szélén, és nem tudok a vízhez menni. Magánterület, kilométereken keresztül. Addig tekertem, amíg egy nyilvános parkhoz nem értem. Csupán pár ember ténfergett a környéken. – Ez a hely jó lesz, súgta fülembe a biciklim, és lesétáltunk a vízpartra.

Csak csináld, szívvel, lélekkel, most!

Előszó

Úgy gondoltam, ez előtti, utolsónak szánt bejegyzésemmel lezártam földkörüli utam dokumentációját. Tényleg. Hiszen végére értem a meghajlított egyenesnek. Ám valaminek a vége mindig egy új kezdetet is jelent. És számomra ez az új, szorosan összefügg azzal, amit az elmúlt három év alatt éltem meg, átitatva általa minden sejtemet. Valószínű halálom pillanatáig és még az után is tartani fog a hatás, amivel e három év ajándékozott meg. Már hat hónapja „állok egy helyben”. Ez nagyon sok idő, ha összehasonlítom azzal a maximum pár héttel, amit néha az út során töltöttem konkrét utazás nélkül.

Sokszor megtalált a kérdés, hogy mit fogok most csinálni? Nem félek attól, hogy üres lesz az életem ennyi intenzív tapasztalás után?

Ezekre a kérdésekre, utólag visszagondolva, mindig kicsit nagymellénnyel válaszoltam, hogy – dehogyis, egyszerűen csak azt fogom itthon is alkalmazni, ami az út alatt általánossá vált. Jelen leszek, megfigyelek, tapasztalok, érzékelek és cselekszek, ennyi az egész.

Volt pár hét, amikor rutinból mondtam, hogy minden rendben, amikor megkérdezték, hogy vagyok.

Viszont fel kellett ismernem, hogy nem így volt…

Ajánlom azoknak, akiknek vannak megoldandó feladataik az életben.

A fotókat ehhez a bejegyzéshez abból a sorozatból válogattam ki, amit alvó emberekről készítettem a Föld körül. Ezekből fotókiállítás is készült, összesen 40 képpel. A kiállítások, soron következő előadások, készülő új projektek (film), vagy bármilyen, az utazásommal és önismerettel kapcsolatos információért látogass el és kövesd, hetente frissülő, Utam lényege – Szabó Ádám Facebook oldalt.

Los Angeles, California

Breathing

My journey is about to face some changes. I have to recalibrate my compass. My enthusiasm has considerably waned recently. I have learnt and experienced a lot in the course of the last 3 years. About myself, about people and about life. Life seems so simple and infinitely complex at the same time. I see the meaning of life in harmony and in making love flow. You must be familiar with the feeling when time seizes to exist and becomes meaningless. You just bend down to the gracefully swaying flower by the side of the road and breath in its fragrance. It spreads through your whole body. It casts a spell on you. A stranger smiles at you on the street. They perhaps even wave at you. They love you. Can it be possible? Sure, it can! Just look into the eyes of a baby and you’ll see infinity.

The smell of the flower can put you in the state of now if you let it happen

Légzés

Változás előtt áll az utazásom. Újrakalibrálom az iránytűmet. Az elmúlt időszakban érezhetően megcsappant a lelkesedésem. Nagyon sokat tanultam, tapasztaltam az elmúlt 3 évben. Magamról, az emberekről, az életről. Úgy tűnik az élet egyszerű és egyben végtelenül összetett. Az élet értelmét a szeretet áramoltatásában, a harmóniában látom. Biztos éreztél már úgy, hogy megszűnik körülötted az idő, értelmét veszti. A járda szélén kecsesen hajladozó virághoz hajolsz és belélegzed az illatát. Átjárja az egész lényed. Elvarázsol. Rádmosolyog egy ismeretlen ember az utcán. Tán integet is. Szeret. Létezik ilyen? Létezik nagyon is! Belenézel egy kisbaba szemébe. Végtelen.

Jelenlét

A bezárult kör

Előszó

Mit tanulunk életünk során? Mivé lesz a tapasztalás és tudás? Hogyan hat ránk az, akivé leszünk? Észrevétlenül válik sajátunké, kezdetben csak a mindennapok lassan mozgó, látszólag változatlan rendszere felé emelkedve. De legtöbb esetben olyan lassan történik ez a felemelkedés, hogy érzékelhetetlen marad az egyén számára. A gyerekként utált ízeket hosszú évek alatt kedveljük meg, de a játékot felnőttként naponta elfeledjük. Mintha csak lecserélnénk a homokozó lapátot a tökfőzelékre.

Utazásommal egy belső hívásnak engedelmeskedtem, hogy visszaszerezzem homokozó lapátomat. Ezzel felgyorsult a tapasztalás folyamata, ami kilökött a hagyományos társadalom burkából.  A fejlődésre, a megszokott emberi léptékkel mérve, szokatlanul nagy lehetőségem nyílt.

A meghajlított egyenes

Előszó

Nem jönnek a szavak. Izgatottságom, hogy hamarosan újra láthatom a barátaimat, családomat, pihenhetek a saját ágyamban egy szóval karnyújtásnyira lesz minden, ami három éve nincs jelen az életemben, a szokottnál is koncentráltabb figyelmet igényel tőlem. Nem szeretném ezt az utolsó szakaszt sem mással tölteni, mint az úton léttel és annak teljes átélésével. Talán ennek a bejegyzésnek az írásához kezdtem neki eddig a legnehezebben, de már az ötödik sort írom és tudom, hogy hamarosan magával fog ragadni az ezen tevékenységhez tartozó világ is, amiben szintén nagyon szeretek időzni. Mint minden ez is tettre késztet, éberségre ösztönöz, mert akárhogy is, nélkülem nem lehetek magam. Úgyhogy, most bezárkózok Oswaldo régi szobájába, amit az utolsó Dél-Amerikában töltött napokra kaptam kölcsön és a szavakon keresztül elindulok hozzátok, utoljára az útról, megelőzve fizikai érkezésemet.

Ebben a részben olyan élményeimről is beszámolok, amiket páran talán nehezen fogtok megemészteni, de a nyíltság a legfelszabadítóbb és e történetek által esetleg mások is közelebb kerülhetnek mindenkori önmagukhoz.

Herczeg Lacibá emlékére!

Közép-Amerika / második rész

Előszó

Egyre közelebb érzem utazásom végét, amivel egy új élet kezdődik majd számomra. Bár még majd négy hónap áll előttem, ez az idő eltörpül a mögöttem lévő harminchoz képest. Nem annyira foglalkozok a jövővel, és a múlttal sem, mégis olykor kavarognak  bennem az érzések és csak találgatni tudok, miként fog majd hatni rám a “leállás”. A pillanatban élés mellet van, hogy képeket látok a jövőmből, tükrözve azt, ahogyan és akiként szeretném az életet tovább élni.  És képek ugranak be a múltból is, teljesen váratlanul, biciklizés közben, vagy csak lefekvés előtt a sátramban olyan helyekről, épületekről, emberekről, utakról és kanyarokról, akikkel találkoztam és amiket láttam a három év alatt, míg egyik helyről a másikra vándoroltam. Ilyenkor kerül felfogható közelségbe, mekkora utat is jártam be. Tudom a minőségből, amit bensőmben megtanultam a mindennapokban fenntartani nem fogok lejjebb adni, miután lehorgonyzok. Kicsit elfáradtam és várom, hogy úgy telhessen el majd pár nap, hét, vagy hónap, hogy ne kelljen “harcolnom” a néha könnyen, máskor nehezen megtalált helyért, ahol álomra hajthatom fejem.  Az utazás rutinná válásával, a dolgok már csak ismétlik önmagukat. Egy ideig legalábbis biztosan. Bármennyire is a természetben érzem magam a legszabadabbnak és boldogabbnak, úgy, hogy folyamatosan mozgásban vagyok, képtelenség biztos hátteret teremteni néhány alapvető igény kielégítéséhez. Az otthon nyugodt, melegen tartó, egyenletes hőjét nem pótolhatja semmi, hiába találtuk azt már meg magunkban és visszük oda ahol épp vagyunk, mégsem ugyanaz. Hiszen ahogy a test is kopik, csetlik-botlik,  addig egyben örök szellemi lényünknek ideiglenes otthonául is szolgál, megteremtve a fejlődéséhez szükséges helyet a rá kiszabott pályán és szakaszon. Nem tagadhatjuk  hát meg, befalazva, kenyéren és vízen tartva, még akkor sem, ha már tudjuk,  csak idő kérdése és igaz lényünkről lemálik, a múlt egyre sűrűbb árnyékát magára húzva, mintha soha nem is létezett volna. Miközben ha jól viseljük gondját a bentlakó lénnyel egyetemben, meghálál minden ráfordított pillanatot és mint önmagát kitanított alázatos diák léphet majd egyel feljebb a teljesség iskolapadjában, elhagyva a súlytalan áramlásnak akkor már csak terhet jelentő anyagot.

Ajánlom.

Közép-Amerika / első rész

Előszó

Előző bejegyzésem óta ismét sok minden történt velem és 6 kis fácskával lett gazdagabb általunk a bolygó. Akik rendszeres követői ennek a blognak, ismerhetik indíttatásom, miszerint a Földünk megkerülése mellett, ami benső énemben is egy kört ír le, célul tűztem ki a mindenki számára tudatos életre való ösztönzést és bátorítást önmaga megismerésére. Úgy gondolom semmi sem fontosabb az életben ezektől a tételektől, mert általuk válhatunk igazán képessé a szeretetben való békés együtt élésre. Az emberi lélek teljességével, annak mélybúvárkodásával, valamint tudatosságával foglalkozó gondolataimat ezúttal a kapcsolatok és a környezetünk fényében vizsgálom. Emellett természetesen elmesélem merre jártam, s miket láttam az elmúlt több mint két hónapban.

Mexikó offline

Előszó

Most külön nem írok előszót ehhez a bejegyzéshez, hanem a facebook oldalamra kitett utolsó posztomat másolom ide.

Hitem utolsó morzsája is oda lett, amit az internet felé tettem félre, hogy majd jó lesz az még valamire. De annyira jól lakok nélküle is, csak simán a valósággal nem mással, hogy azt a megmaradt morzsát inkább a madaraknak adom, mielőtt kárba veszne teljesen. E párhuzamos világ eszköz mivoltja nem esik kezemre és bár próbáltam farigcsálni, kalapálni, be kell lássam, nem vagyok ezermestere. A világ számomra a Világ és hozzá a lét az élet. Kifordított képmásának lyukas markából csak elfolyik az idő, míg az eredetiben nem is létezik. És amit megkíván tőlem nélküle is megteszem. Gondolj rám, s rád gondolok, érezd, hogy érezlek, legyen éteri a messenger. Fénykép helyett ott a szemed, vagy csak tapints, lélegezz. Ha utazni akarsz utazz, ha főzni hát főzz. Ha nincs recepted kopogj be a szomszédba egyért, vagy csak kövesd az illatot, merre viszi a szél. Bogozd ki belőle az összetevőket és tegyél fát a tűzre. Amíg a gyerek az ujját meg nem égeti nem hisz a szülőnek. Tapasztalni jött ide, amit lehetetlen átadni, ahogy teli hasunkból sem tudunk mást jól lakatni. Ki tanítani akar tudás nélkül, diákjai fognak rajta kacagni. Nem önzőség, de azzal, amit itt (facebook) adhatok nem akarlak “becsapni”, sem óvatlanul félre vezetni. Mert személyre szól minden, ami nem személytelen. A régi tövén új világ terem. Meglásd nem csak szó halom ez itt. Ezer lájkom egy igaz pillantásért, amit nem a telefon kijelzője lop el. Elcserélem bárkivel, de adja hozzá arcát, kezét, teljes tekintetét, különben elsodródik, nem kívánom a giffparádét. A jó cégérhez nem kell kirakat vagy zaj, csak egy raktár tele minőségi, primőr cuccal. Tudom, hogy a fészbuk nagy szerelem, de én a sört szűretlenül szeretem.
A klisék dobálása, vigyázz célba tud ám találni, “csak élvezd” , “légy önmagad” meg “az út a fontos” és társai. Bizony így is van ez, csak hogy tettel, és nem nettel, máskülönben a fát az erdőtől nem látni.
A nagy boldoggá válás akarásban a kellemetlent nem dívik fülön ragadni. A fiúból lányt, vagy kivagyok, így lehet csak igazán faragni, frusztráltan pislogni, meg ujjal a másikra mutatni. 

Szóval remélem megértitek és elnézitek, hogy amíg kerekezek, nem netezek. Gyűjtöm a képeket, élményeket és majd szóban átadom hiánytalanul, csak győzz kérdezni és hallgatni. Személyesen felkereslek, vagy majd ránk talál egy közös utca, netán kocsma. Kezet rázunk, megöleljük egymást és nagy lesz a lájk fészbúk és instagram nélkül is. Kiállítást rendezek és a filmem rendes vásznon nézheted majd meg. Amit látni fogsz bele fog égni a hipotalamuszodba, örökös bérletet kap majd a szívedben, de még így sem az lesz teljesen, ahogy én átélhettem.
Három év, 35 ország és közel 50 ezer kilométer biciklizés után, Június 18-án lépek majd újra az öreg kontinensre, a spanyol fővárosban, Madridban. Onnan még 6 ország meg kb. két hónap és otthon vagyok. A blogot folytatom, most is ahogy eddig, ihlethez és lehetöségemhez mérten. A változás jogát fenntartom. Szeretettel barátotok, Szalag. Az élet szép!

Ajánlom azoknak, akik látják a fától az erdőt, de azoknak is, akik még nem, viszont szeretnék. A tisztán látás vezessen utadon.